Babysittereink bemutatkozása

Lengyel Döniz

Döniz vagyok, 49 éves 3 gyermekes édesanya. Legkisebb lányom 11 éves. 26 éves lányom a Szegedi Tudományegyetemen diplomázott védőnő szakon, 24 éves fiam pedig a Budapesti Műszaki Egyetemen üzemmérnök-Informatikusként.

Én a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán végeztem tanító szakon informatika műveltségterülettel. Jelenleg a Magyar Honvédségnél dolgozom személyügyi beosztott altisztként. A gyermeknevelésben, gondozásban 3 gyermek mellett mondhatom, nagy tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezem a korai gyermekkortól kezdve egészen a serdülőkorig. Három gyermek, három különböző személyiséggel. Egy évvel ezelőtt egy vendéglátóegységet üzemeltető ismerősöm megkeresett azzal a lehetőséggel, hogy az esküvői rendezvényeiken igény lenne gyermekfelügyeletre, hogy a szülők és gyermekeik minden igényüket kielégítve kellemesen, nyugodtan szórakozhassanak a rendezvény ideje alatt. Elvállaltam a felkérést. Emellett a Honvédségnél szervezett nyári gyermektáborokban is aktívan részt veszek gyermekfelügyelőként, táboroztatóként. Így tapasztalatom van a gyermekfelügyeletben.

Megértő és türelmes vagyok és hiszem, hogy ezek a tulajdonságok nagy segítséget jelentenek a gyermekekkel való foglalkozásban.

Szabó Hajnalka

Hajnalka vagyok, 46 éves általános iskolai tanító.

1993-ban végeztem a Szentgyörgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában szakápolóként. tanulmányaimat folytatva 3 évvel később fogtechnikus lettem. 2004-ben beiratkoztam a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolára. 2008-ban diplomáztam tanítói szakon, informatika műveltségterületen. 2018-tól a Helvéciai Feketeerdői Általános Iskolában dolgozom tanítónőként. Tapasztalatom van a gyermekfelügyeletben, mint napközis tanító. Nyári szünetben a Magyar Államkincstár dolgozó szülök gyermekeinek felügyeletét szoktam vállalni 2 hétre, különböző korosztályban. Mindig is szerettem a kreatív, interaktív tevékenységeket a gyermekekkel.

Számomra az a legfontosabb, hogy a gyermekek biztonságban és vidáman érezzék magukat akkor is, ha a szülő nincs a közelében.

Katalin

Katalinnak hívnak, 69 éves vagyok. 3 fiú és 1 lány édesanyjaként 13 éve vonultam nyugdíjba. van 8 unokám és 5 dédunokám.

62 évesen belevágtam, hogy Angliában dolgozzak.  Két évet töltöttem el ott babysitterként. Nagyon aktív, fiatalos, korral haladó nagyinak tartom magam. Gyerekeket szeretem, eddigi tapasztalatom szerint ők is engem.

Jó érzéssel tölt el, ha taníthatom, fejleszthetem tudásukat, valamint ha boldogságot és örömöt tudok varázsolni az arcukra egy-egy játék vagy játékos tanulás, tanítása során.

Szabóné Döniz

Szabóné Döniz vagyok, 26 éves védőnő, gyógymasszőr.

2016-ban érettségiztem a Kecskeméti Református Gimnáziumban, majd gyógymasszőrként végeztem 2018-ban a Szentgyörgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában. Még abban az évben, sikeres felvételi után megkezdtem tanulmányaimat a Szegedi Tudományegyetemen, védőnői szakon. 2022-ben sikeresen diplomáztam. főiskola mellett gyógymasszőrként dolgoztam A lakiteleki Gabriella Gyógy- és Strandfürdőben. 2023-tól védőnőként dolgozom Tiszakécskén, saját, önálló körzettel. Nagyon kedvelem a gyermekekkel, valamint szüleikkel való interakciót, az őszinte, szívet melengető pillanatokat, amelyekkel együtt jár és a munkám során gyakran tapasztalom.

Szeretem látni, hogy a gyermekek boldogok és biztonságban érzik magukat a szülők pedig elégedettek és nyugodtak.